Az átgondolatlan "ésszerűsítés" újabb áldozata

A Magyar Mozgalom Elnökségének sajtóközleménye a tartományban működő műszaki szakfőiskolák - ezen belül is elsősorban a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola - beolvasztására és felszámolására vonatkozó tartományi rendelet-tervezetről

A Tartományi Felsőoktatási és Tudományoskutatás-ügyi Titkárság tartományi rendelet-tervezetet készített a jelenleg Szabadkán, Nagybecskereken és Újvidéken működő műszaki szakfőiskolák összevonására, és a műszaki szakirányú főiskolai képzésnek a Vajdaság Műszaki Szaktanulmányok Akadémiája (Akademija tehničkih strukovnih studija Vojvodina) elnevezéssel létesítendő új oktatási intézmény keretében történő további működtetésére.

Amennyiben megvalósulnak a kormányzati elképzelések, a tartományi rendelet elfogadásának napjával a fent említett felsőoktatási intézmények megszűnnek, elveszítik jogi személyiségüket. Magyarán: elveszítik eddigi státuszukat, hatalmi szóval számolják fel működési önállóságukat, cselekvőképességüket, valamint a felsőoktatási rendszeren belül még meglévő - eddig is korlátozott - érdekérvényesítő kapacitásukat. Mindennek következtében a felsőoktatási rendszerben megszűnik annak lehetősége is, hogy bárki is magában az intézményben álljon ki a magyar nyelvű oktatás vívmányainak megőrzéséért.

A kormányzati elképzelés tarthatatlanságát igazolja, hogy a tervezet szerint jelenleg működő főiskolák Tanácsainak és igazgatóinak megbízatása megszűnik, és ezeket a feladatokat az Ideiglenes Tanács és az ideiglenes igazgató veszik át - és az oda kinevezni tervezett személyek zöme nem a jelenleg működő főiskolákról, hanem az ezen intézményekkel konkurrencia-helyzetben lévő Műszaki Tudományok Karáról (FTN) illetve egy műszaki szakközépiskolából származik.

A Magyar Mozgalom Elnöksége tiltakozását fejezi ki annak kapcsán, hogy a tervezet említést sem tartalmaz a Szabadkai Műszaki szakfőiskolán nagy hagyományokkal zajló magyar nyelvű képzés jövőjéről. Félőnek tartja, hogy a tervezett intézmény-összevonás egyik elkerülhetetlen következménye volna a felsőfokú magyar nyelvű műszaki képzés és oktatás felszámolása, ami viszont a tervezett rendelet alkotmányosságával kapcsolatos aggályokat is felvet.

A Magyar Mozgalom felhívja a felelős döntéshozók figyelmét arra, hogy a több, mint 60 éves múltra visszatekintő Szabadkai Műszaki Főiskola egyaránt fontos Szabadka város, valamint a vajdasági magyar közösség számára is. Ebben az intézményben, annak megalapítása óta szerb és magyar nyelven folyik olyan oktatás, amely a város és a tartomány ipara és gazdasága számára képez kiemelkedően fontos szakembereket. A Főiskola hallgatóinak valamivel több, mint fele jelenleg is magyar nyelven tanul.

A tervezet feltűnően felületes szövegezéssel készült, nem tartalmaz például intézkedést az eddig működő intézmények vagyonáról, ami a Szabadkai Műszaki Szakfőiskola esetében, eminens magyar érdekeket sért. A Főiskolába ugyanis az elmúlt években/évtizedekben jelentős összegű magyarországi kormányzati támogatás jutott.

A Magyar Mozgalom úgy értékeli, hogy ebben az esetben vajdasági magyar közösség és Szabadka város kiemelkedően fontos érdekeit sértő tervezetről van szó, és ezért a felmerült problémáról a nyilvánosság előtt kell tárgyalni. Sem a város, sem a vajdasági magyar közösség nem nyugodhat bele a Főiskola megszűntetésébe.

A Magyar Mozgalom felkéri egyrészt az MNT-ben tevékenykedő frakcióját, másrészt a Szabadka Polgári Mozgalmának a Városi Képviselő-testületben működő frakcióját, hogy rendkívüli ülés megtartására vonatkozó javaslat benyújtásával, vagy más alkalmas módon kezdeményezzék az említett képviseleti testületeknek az egyelőre tervezet formájában létező tartományi rendelet elfogadása elleni tiltakozást, valamint az MNT és a VKT végrehajtó szerveinek azonnali reakcióját annak érdekében, hogy a tervezet még a Tartomány Kormány előtt se kerüljön megtárgyalásra.

A Magyar Mozgalom Elnöksége