Hírfolyam

A VMSZ nyomást gyakorol önmagára (?)

A Magyar Mozgalom elnökségének közleménye

A VMSZ szabadkai szervezetének május 10-i keltezésű közleménye (sajnos) gyönyörűen példázza azt,  hová süllyedt mára ez a párt, ennélfogva annak városi szervezete is. Sérteget, hazudik, hárít, félrebeszél és látszatpolitikát folytat.

Sérteget: a terjedelmes közleménynek mintegy a fele nem a szabadkai polgárokat most leginkább foglalkoztató kérdéssel, a menekültválsággal foglalkozik, hanem Maglai Jenő személyével, annak sértegetésével és pocskondiázásával. Ugyan már! Meddig még? Mi értelme ennek?

Hazudik: a közlemény szerint „Maglai Jenő csöndben kivárta, hogy sikeres legyen a petíció”. Nem, nem, Maglai Jenő már a szabadkai városi képviselő-testület április 27-i ülésén felszólalásában jelezte, hogy a Mozgalom a Polgári Szabadkáért ellenzi a migránsok betelepítését, és hogy emiatt májusban rendkívüli ülés összehívását fogják kezdeményezni. Meg lehet nézni a felvételeket. Szóval ez sima hazugság.

Hárít: a közlemény azon részének, amely épp nem Maglai Jenő sértegetésével foglalkozik, egyetlen célja és küldetése van, előre megmagyarázni a bizonyítványt és elhárítani magáról minden felelősséget: „A migránslakások építése a szerb Kormány és a Norvég Királyság projektuma, annak megvalósítását csakis azok állíthatják le, akik a döntést meghozták.” Más szóval, tessék szépen megérteni, kedves szavazópolgár, hogy a VMSZ itt tehetetlen. Csakhogy felvetődik a kérdés: ki a Szerb Haladó Párt koalíciós partnere a szerb Kormányban?

Félrebeszél: "a döntés nincs az önkormányzat kezében", állítja a közlemény. Nem, ez sem egészen így van. A befogadó központ felépítésére vonatkozó projektum még csak most fog majd a városi tervbizottság, azaz egy, a városi önkormányzat által kinevezett szakmai testület elé kerülni véleményezésre. Az önkormányzatnak tehát még mindig megvan a lehetősége arra, hogy szembeszálljon ezzel a tervvel, nem is beszélve arról, hogy maga a képviselő testület is elfogadhat egy állásfoglalást, amelyben nem támogatja a központ felépítését – amennyiben erre megvan a politikai szándék.

Látszatpolitikát folytat: a fentiek tükrében egyszerűen nevetséges, és ugyanakkor szánalmas, hogy a VMSZ, amely egyébként büszkén hirdeti, hogy önkormányzati, tartományi és köztársasági szinten is részese a hatalomnak – és persze, hogy ebből mennyi haszna származik a vajdasági magyarságnak -, ahelyett, hogy kormányzati pozícióit arra használná ki, hogy megakadályozzon egy olyan projektumot, amelyet a vajdasági/szabadkai magyarság döntő többsége nem támogat, aláírásokat gyűjt a lakosság körében. Akármilyen groteszk is, a kérdés jogos: akkor most a VMSZ saját maga ellen gyűjt aláírásokat? Azért íratja alá a petíciót több mint 3 ezer emberrel, hogy nyomást gyakoroljon önmagára?

Sértegetés, hazudozás, hárítás, félrebeszélés, látszatpolitizálás. Jó lenne mindezt így együtt egyszer és mindenkorra a szemetes kukába dobni, és végre azzal foglalkoznia a VMSZ-nek, amire megbízást kapott a saját választóitól. Felelősségteljesen politizálni. A szabadkai, és a vajdasági magyarság érdekeit szem előtt tartva.