Kisvárosi karcolatok

Sándor József: Reménykedünk

Gyorsasági rekordot döntött a zentai képviselő-testület legutóbbi ülése

A zentai községi képviselő testület 20. ülése már a nyári szabadságok jegyében zajlott: a 29 képviselőből csak 23 vettek részt rajta. Viharosnak sem mondható, hisz gyakorlatilag zökkenőmentesen és rekordidő alatt bonyolódott le.

A fő téma Zenta  2016-os évi zárszámadása volt, melyet részben a szakszolgálat képviselője, részben Ceglédi Rudolf polgármester ismertetett, aránylag részletesen. A beszámolókból kiderült, hogy a tervezett költségvetés 76% valósult meg, mégpedig úgy, hogy a bevétel körülbelül 869 millió dinár volt, míg a kiadások mintegy 769  millióra rúgtak, azaz a költségvetés pozitívan zárt. A polgármester elmondta, hogy a költségvetés közvetlen felhasználói, a képviselő-testület, a Polgármesteri hivatal, a Községi Tanács, az Ügyészség, Felügyelőségek, a Közigazgatás mellett a közvetett felhasználók is a költségvetésen keresztül vannak pénzelve. Ezek pedig az óvodák, iskolák, a turizmus, a színház, a levéltár, a helyi közösségek, a sportszervezetek, illetve a civil szervezetek. Kiemelte, hogy ebből a keretből jutott a Sportcsarnok karbantartására, a hiányzó sportszerek és kellékek beszerzésére, utak karbantartására, útépítésre, a regionális hulladéktároló kiépítésének folytatására, a kaszárnya épületének szanálására, szociális lakások felújítására, az inkubátor kiépítésére is. Az előterjesztésből kiderült az is, hogy az idén elmaradt a független könyvvizsgálói jelentés, mert az idei évtől kezdve az állami könyvvizsgáló végzi ezt a feladatot, és várhatóan valamikor novemberben derül majd ki, mi az ő véleményük. Kivárjuk, hisz akkor újra terítékre kerül a most elfogadott zárszámadás.

Predrag Popović (DP)  képviselő volt az, aki rámutatott, hogy ez a zárszámadás így jól mutat, de egy kis huncutság van benne… Mégpedig az, hogy a költségvetés jelentős része úgynevezett transzfereszköz, illetve pályázati pénzek a tartományi, köztársasági kormányoktól, és más szervezetektől – és ezek nélkül bizony nagy bajban lenne a város. Hozzáteszem, hogy az időközben csődeljárás alá került cukorgyár, a francia Mekafor, és egy olasz cég Zentáról való kivonulása, azaz a munkanélküliség növekedésének és a fiatalok tömeges külföldre távozásának igazi következményei majd csak az idei költségvetésben jutnak kifejezésre...

A további napirendi pontok az Elgas és a Kommunális vállalat igazgatói tisztségeire kiírandó pályázatok, ugyanezen cégek igazgató bizottságainak felmentése, illetve az újak kinevezései voltak. A kinevezéseket az ellenzéki képviselők nem támogatták, mert több olyan személyt is jelöltek, akik szakmai felkészültsége enyhén szólva is megkérdőjelezhető, illetve, mert a kkt megfelelő szakmai bizottsága sem támogatta. Természetesen a hatalmi koalíció –  a saját maga által kinevezett bizottság véleményét is figyelmen kívül hagyva –  jóváhagyta az új összetételt.

A kérdés: akkor mire szolgálnak a bizottságok?

A rövidre kerekedett ülés utolsó érdekessége egy képviselői kérdés volt: akkor most hogy állunk a fűtés ügyével, hisz röpke pár hónap, és ismét itt a fűtési szezon… A válasz az igazán érdekes, és ezt Győri István alpolgármester adta meg. Mint mondta, a kormány már jóváhagyta a 100 millió dinárt (eddig 300-400 millió volt beharangozva nagy pompával), és reméli, hogy a közbeszerzési eljárás zökkenőmentes lesz, mint ahogy azt is, hogy időben nekiláthatnak a kazán cseréjének, továbbá reméli hogy...

Hát… Mi is reméljük.