Sajtóvisszhang

Kaponya a gyűlöletbeszéd és az Orbán-kampány árnyékában

A kaponyai csatáról való megemlékezések sorozatában példátlan eseményre került sor idén, a Szabadkától néhány kilométerre található emlékműnél. Dr. Zoltai László, a Fidesz monorierdei elnöke a közelgő magyarországi választások kapcsán vasárnap a vajdasági emlékhelyen saját pártja és annak miniszterelnök-jelöltje Orbán Viktor mellett kampányolt. Ráadásul ezt a kaponyai megemlékezés hagyományaihoz teljesen méltatlan módon tette, kínos légkört teremtve az egyébként jól megszervezett, méltóságteljes megemlékezésen.

Az ünnepségen Horvát Tímea Szabadka város alpolgármestere köszöntötte az egybegyűlteket, és emlékeztetett: az emlékművet az önkormányzat újíttatta fel 18 évvel ezelőtt, és azóta minden évben itt emlékeznek meg az 1848/49-es szabadságharcról.

Március 15-e jelképpé vált, mondta beszédében Horvát Tímea:

„Március 15-e nemzetünk szabadságszeretetét, szabadság utáni vágyát fejezi ki. Éppen ezért ezt az ünnepet minden magyar, minden rendszer, a legkülönbözőbb politikai irányzatok, pártok, a legkülönbözőbb gondolkodású emberek vallják magukénak. E jeles dátum egyben a modern parlamentáris Magyarország megszületésének napja is: a szabadság, a jogállamiság, és a demokrácia ünnepe” – mondta ünnepi köszöntőjében az alpolgármester.

A kaponyai csata történelmi vonatkozásairól Nagy Tibor beszélt. Mivel Kaponyánál a korábbi megemlékezések során többször és többen is meséltek már a csatáról magyar szemszögből, ezért a történész egy szokatlan előadást tartott, és a szerb történelmi forrásokat idézve mondta el a Bácska számára dicsőséges tavaszi hadjárat kezdetéről szóló történetet.

A történelmi beszámolót követően kapott szót Zoltai László, akinél a saját szöveg felolvasása is komoly problémákba ütközött. A Fidesz monorierdei elnöke beszélt a menekültválságról, hordának nevezve a háború elől menekülőket, az 1848/49-es forradalmat pedig magyar holokausztnak nevezte, amelyben szerinte több tízmillió magyar ember vesztette életét, és nem rejtette véka alá a „nyolc általánost végzett” EU-s politikusokkal kapcsolatos véleményét sem.

Beszéde végén Dr. Zoltai László Orbán Viktort dicsőítve J.F. Montgomery  (1878 – 1954) diplomata gondolatait sajátos módon idézte:

„Ez a világ jobb és tisztességesebb lenne, ha az angolul beszélő népek vezetői csak kis részét mutatták volna annak a bátorságnak, amit abban az időben Horthy tengernagy mutatott és most Orbán Viktor, Magyarország miniszterelnöke mutat.”

A beszédeket követően a jelen levők elhelyezték a kegyelet virágait az 1849. március 5-én lezajlott csata helyszínén lévő emlékműnél.