Választási hírek

Tartományi és önkormányzati szinten lesz magyar alternatíva

Úgy döntöttünk, támogatóink felé olyan üzenetet továbbítunk, hogy támogassák azokat, akik a demokratikus értékek tüzének őrzői lehetnek az elkövetkező időszakban - mondta Csonka Áron.

Tartományi szinten és hat észak-vajdasági önkormányzatban két magyar lista indul a vasárnapi választásokon – mondta el dr. Korhecz Tamás a Magyar Mozgalom és a VMDK tartományi listavezetője csütörtöki sajtótájékoztatóján, amelyen részt vettek a koalíció önkormányzati listavezetői is.

„Szabadkán ez egy polgári lista lesz, míg Adán, Zentán, Magyarkanizsán, Óbecsén és Topolyán pedig az MM és a VMDK listája. Végre lesz az elégedetlen magyar szavazópolgároknak lehetőségük, hogy egy objektív, fajsúlyos magyar alternatívát támogassanak” – mondta. Hozzátette: a listaállításokkal az volt a cél, hogy az a több tízezer vajdasági magyar választópolgár, aki nem támogatja a VMSZ-t, aki nem elégedett Pásztor István teljesítményével, vasárnap ne maradjon választási lehetőség nélkül, hanem erre a koalícióra szavazva járuljon hozzá egy erőteljesebb magyar képviselethez önkormányzati és tartományi szinten.

A kampányról beszélve, Korhecz elmondta, az nem volt mentes a sárdobálástól, ármánykodástól, a lejáratási kísérletektől.

„Amikor úgy döntöttünk, elindulunk a választásokon, tisztában voltunk vele, hogy ez nem vált ki örömet a Magyar Házban, hogy a pálya lejteni fog, hogy a média egy része pártos és elfogult lesz és azzal is, hogy anyagi értelemben egyenlőtlen küzdelemben veszünk részt” – értékelte.

„Katonai metaforával élve, olyan ez a harc, mint amikor összecsap egy jól felfegyverzett zsoldossereg, amely bevet minden betanult katonai technikát, megengedettet és nem megengedettet is, egy oldal olyan részvevőkkel, akik egzisztenciálisan függnek a VMSZ-től és érdekeltek abban, hogy a párt megőrizze hatalmát és Pásztor István maradjon a pártelnök. A másik oldalon egy lelkes, szabadságra éhes kurucsereg harcolt, eredeti ötletekkel, egy szívós és kitartó sereg, amely kevésbé volt felszerelt és összehasonlíthatatlanul kevesebb pénze volt. Nekünk csak egy zsoldosunk volt, zentai listavezetőnk Zsoldos Ferenc – részletezte Korhecz. Sporthasonlattal élve emlékeztetett az Atletico Madrid és a Barcelona európai összecsapására, amelyben az előbbi, sokkal kevesebb pénzből működő klub megmutatta, hogy nem kell előre feladni és diadalmaskodni tudott.

„Szeretném, ha április 24-én mi is ilyen sikeresen hívnánk ki ezt a sereget és sikerülne bizonyítani, hogy él még köreinkben a magyar virtus, a kuruc vér” – tette hozzá.

Csonka Áron a VMDK elnöke arról beszélt, hogy miután a koalíció nem indíthat listát a köztársasági választásokon, támogatóik iránymutatást várnak, kire szavazzanak a köztársasági szavazólapon.

„Abban egyetértettünk, hogy a köztársasági választások bojkottjára nem szólítjuk fel a támogatóinkat. Áttekintve a húsz induló listát, arra az álláspontra jutottunk, hogy nem szólíthatjuk fel az embereket a jelenlegi kormányt alkotó pártok támogatására és ez vonatkozik a kormányt támogató kisebbségi, magyar pártra is. Nem az aláírásgyűjtés során történtek miatt, hanem mert úgy gondoljuk, a kormány döntéseivel megrövidítette a demokratikus jogokat. Ugyanígy, semmiképp sem szólíthatunk fel a szélsőjobboldali, soviniszta pártok támogatására és azokéra sem, amelyek valószínűleg nem lépik át az ötszázalékos küszöböt. Úgy döntöttünk, támogatóink felé olyan üzenetet továbbítunk, hogy támogassák azokat, akik a demokratikus értékek tüzének őrzői lehetnek az elkövetkező időszakban” – mondta Csonka.