Vélemény

Senki sem okosabb és erősebb nála. A pártjában. Épp ezért csak valamiféle külső, láthatatlan „őserő” fenyegetheti. Ezt nevezik phallikus félelemnek?  Bence Erika:

Immáron Rend van. Az akolban meleg, nyugalom, egyfajta bégetés. Az is csak nagyon halkan, és csak a vezérek intésére. Miként a kezek, lábak és nyelvek emelése: szavazásra, szólásra és egyéb dolgokra. A disszonáns hangok, a másként és saját maguk eszétől beszélők (ezúttal nyolcvankettő) elfojtva, elhallgattatva. Bácsfeketehegyen „esett a híres lakoma”.

Hogy miért ott? Nem tudhatni. A „nem azért, hogy azért”-, illetve a „nekem elhihetik, mert én mondom”-féle nyilatkozatok nem mindenki számára tűnnek érthető, elfogadható magyarázatnak. Az előbbi a médiában hangzott el, az utóbbi a tanácsülésen, ahonnan kizárták a nyilvánosságot és főleg a médiát. Aztán meg elfelejtették kitépni a jelenlevők nyelvét, most aztán mégiscsak tudhatni, mert el bírják mondani, hogy ki milyen szerepet töltött be, ki volt a főinkvizítor, milyen az, amikor csak egy dudás van a csárdában, mert a másik távol marad.

Van, aki azt is szeretné tudni, hogy ő, a másik, az Elnök, a Nagy, miért nem volt ott. Hiszen, ha halaszthatatlan nemzetmentő és jólétteremtő feladatai miatt nem lehetett jelen, a tanácsülést akár másik napra is halaszthatták volna; hogy ne kelljen – miként hírlik – sürgönyileg meghívókat küldeni, a Szabadkától hozzávetőlegesen 50 kilométeres távolságra eső Bácsfeketehegyre, esti időpontba helyezni az ülést. És a moderátoroknak, felszólalóknak (ügyészeknek, közvádlóknak etc.) is több idejük lett volna felkészülni: megtanulhatták volna folyékonyan elmondani, amit akartak, vagy amit kellett nekik. Attól, hogy a másik félnek is több ideje lett volna felkészülni, még nagyobb nyilvánosságot és szervezettséget teremteni, attól egy olyan párt tanácsa, amelynek tizenkétezer meggyőződéses tagja van, az általa irányított szervezetek tanácsadó testületeiben pedig százötven meg százötven meg százötven egyetemi tanár, mérnök, jogász – a  csúcsértelmiség – foglal helyett, emellett még 50 milliárd értékes pénz is rendelkezésére áll a jólétteremtéshez, egy ilyen pártnak és elnökének igazán nincs mitől tartania.

Ha ott lett volna, miként nem volt, gyönyörködhetett volna az általa teremtett Rendben és Fegyelemben. A Gondolatrendőrség és bírósága jól végezte a dolgát: a „szabadságról és testvériségről álmodókat” – miként az az egyik nagy magyar drámában hangzik el; biztos vagyok benne, hogy térségünk Nagy Rendszerető Elnöke olvasta! – máris megbüntették azért a tettükért, amit vélhetően csak ezután fognak elkövetni.

Eszünkbe juthat ugyan, felidéződhet bennünk, de elhessegetjük, hogy egy inkriminált korszakában Kelet-Közép-Európának szintúgy pártbizottságok felügyelték, államvédelmi egységek biztosították, hogy a burzsoázia, a külföldi propaganda és más káros, áruló elemek le ne térítsék az elvtársakat és az elvtársnőket (és a pionírgyerekeket!) az egyetlen helyes és a Kánaánba vezető útról. De valahol hiba csúszott a gépezetbe. Az üdvözítő út nem az önigazgatású szocialista mennyországba, hanem polgárháborúba, szegénységbe, posztkommunista pokolba vezetett. És azt is mondják, hogy a –  szabadon gondolkodókra megsemmisítő ítéletet kimondó  –  legfelsőbb pártbizottsági ülésekről, miután korábban már kiadta a megfellebbezhetetlen és a tökéletes instrukciókat, a főtitkár, az elnök, a legfőbb tótumfaktum rendre távol maradt, esetleg tartózkodott. Jó embernek tűnt. Mondhatta, hogy ott sem volt, hogy ő nem is szavazott.

A Nagy Rendszerető Elnök most már nyugodt. Megvalósult az álma. Rend és Fegyelem van mindenütt; az almásládák megtisztítva, tyúkólnak se híre, se hamva.„Körötte csend amerre ment / És néma tartomány” (Arany).

„Montgomery[-Bácsfeketehegy] a vár neve”, ahol „így esett a híres lakoma.” Azt mondják, töltött káposzta volt. (Azoknak a lelkes párttagoknak és támogatóknak, akiknek ez az ételnév nem mond semmit, mert csak regionális nyelveken hajlandók gondolkodni és megnyilatkozni, mert olyan nagy lokálpatrióták, hogy az csak na: szárma.) Nem tudom, meghívták-e azt a négy tagtársukat is a lakomára, igazán megérdemelték volna, akik a Legfelsőbb Gondolatbíróság előtt fejet s térdet hajtva tértek meg, mint eltévedt bárányok a nyájba. „Nekem elhihetik”, tényleg sajnálom őket. Alá sem írták azt a kompromittáló belépési nyilatkozatot (csak gondoltak rá, említették talán, valamiféle sirokkó fújt, delejes álom taglózta őket, hogy szeretnének!), csak rájuk fogták, kényszerítették! De önkritikát gyakoroltak, s most nagy pártkarrier áll még előttük – lehet, még a családjuk előtt is, mert nekik rájuk is gondolniuk kellett. Pláne, ha még figyelmeztették is őket erre! Nem, nem lesz úgy, mint a katonaságnál a dezertőrökkel. Ők csak jelképesen lehetnek romeltakarítók és hullamosók. Ott van előttük jó néhány szép példa is. Pl. a gondolatbizottsági fődudások. Néhány évvel ezelőtt még maguk is (ugyanebben a pártformációban) számkivetettek és közellenségek. De tanultak a hibáikból, s lám, most ők a főinkvizítorok és -hóhérok.  Jelképes értelemben, persze.

Nem tudom, hogy térségünk Nagy Rendszerető Elnöke idézte-e már ünnepi beszédeiben Márai Sándort. Biztosan. Mert szereti irodalmi műveltségét ekképpen is kamatoztatni, illetve utalni arra a bizalmi környezetre, amely ilyen habitusú embereket foglal magában. Ezért biztos vagyok benne, ha nem hivatkoznám meg, az Elnök és környezete akkor is felismerné, hogy Márai gondolatairól van szó. „Spárta egyetlen önálló gondolkozót sem adott a világnak, s végül így is, úgy is elpusztult”(Füves könyv). Kicsit erősebb változatban: „Spárta erőteljes hülyéket adott a világnak, s végül is elpusztult, Athén ma is él és hat”  (Napló, 1943–44).

Ezen akár el is gondolkodhatott már a Rendszerető Elnök és környezete. Úgy vélhetik, ez az egyik legfőbb és évezredes történelmi igazságtalanság. Nonszensz. Hiába az autokratisztikus alapokon nyugvó Rend és a Fegyelem,  a nagyobb távlatokat nézve,  hosszabb távon – számukra: sajnos! – a világot mindig a lázadók, a megváltoztatni igyekvők, a teljes (gondolat)szabadságról álmodók, nem a kéz-, a láb-, a nyelvemelgetők (legyen bármely széles a mamelukhátuk és -válluk, mely mögé bújva sunyíthatnak a manipulátorok – miként többen látni vélték ezt a jelenséget is megnyilatkozni ama híres feketicsi lakomán!) viszik tovább, övék lesz végül mindig az erkölcsi igazság.

Ezért még idejében cselekedni kellett. Legalábbis meg kellett próbálni. Mint a görög főistenek. Uránosz, aki attól tartva, hogy majd a hatalmára törnek, a föld mélyébe vetette gyermekeit. De a teljes élet akarása, a világot mindig újraalkotni vágyó („fránya”) női princípium, a rossz kasztrálásához eszközt és lehetőséget teremtő anyai erő (azoknak akik mégsem járatosak a görög mitológiában: ezek toposzok, ne keressék mögötte a hús-vér asszonyt!), Gaia ezüstsarlót ad legfiatalabb gyermeke, Kronosz kezébe, aki megfosztja apját a férfiasságától, letaszítva ezzel őt a trónról. Viszont tanult saját tetteiből, meg akarta előzni önsorsát (talán ezt nevezik phallikus félelemnek a modern korokban!), ezért sorra lenyelte gyermekeit. Ám az örök változást szimbolizáló női erő megint elrejti és tartalékolja alkalmas időkre a világot megváltoztatni képes szellemet, erkölcsöt: miként Rhea mentette meg és rejtegette egy Krétán található barlangban gyermekét, a későbbi világok urát, Zeuszt, aki végül elvette Kronosztól a hatalmat, rákényszerítette apját, hogy adja vissza testvérei szabadságát.

Az új montgomery lakoma után – noha az arányokat tekintve egy kicsit félresikeredett,  a többség mégsem visszakozott, mégsem mondta, hogy „éljen Eduárd!” – azonban az Elnöknek – egy ideig, úgy tűnhet – van oka bizakodni. Maradtak a feltétlen alattvalók. Már senki sincs körében, aki szakmai potenciálját, szellemi kapacitását, stratégiai tudását, tehetségét és népszerűségét tekintve veszélyt jelenthetne számára. Senki sem okosabb és erősebb nála. A pártjában. Épp ezért csak valamiféle külső, láthatatlan „őserő” fenyegetheti. Ezt nevezik phallikus félelemnek? Az apák félelmét a fiaktól. Akik jönnek és olyan világot mutatnak fel, ahol nem kell sötétben, mélyben, sem akolban élni.

Passzívumban kifejezve: a sarló már oda van adva!

***

Megjelent a http://naplo.org/ oldalán.