Vélemény

Ahol a jog végződik, ott kezdődik az önkény és az erőszak

Hétfőn reggel sok-sok magyar ember otthonába csengetett be a postás. Ajánlott küldeményeket kézbesített, amelyeket a VMSZ székházából postáztak. Határozatokat. Határozatokat, amelyekkel a párt fegyelmi bizottsága kizárja a Magyar Mozgalom tagjait a VMSZ-ből, és meghallgatás nélkül elutasítja azoknak a szabadkai tagoknak az indítványát, akik Pásztor István ellen fegyelmi eljárást kezdeményeztek.

Az „A” típusú határozatból kiderül, hogy az érintett párttagok a lehető legsúlyosabb fegyelmi vétséget követték el azzal, hogy olyan civil szervezet tagjai lettek, amely a (még ki sem írt) választásokon való részvételt fontolgatja. A „B” típusú határozatból pedig az derül ki, hogy Pásztor István semmilyen bűnt vagy fegyelmi vétséget nem követett el, ezért a fegyelmi eljárást a grémium megszünteti. A határozatból azt is megtudhattuk, hogy Pásztor István bizony nem sértegetette az érintett párttagokat, az pedig, hogy a médiában kiselejtezendő rothadt almáknak és nemzetárulóknak nevezte őket, a bizottság szerint a normális, megszokott politikai közbeszéd része. Sic!

A nekem címzett határozat igen sajátos, hiszen úgy zártak ki a VMSZ-ből, hogy annak nem is voltam tagja, csak támogatója. A VMSZ Alapszabálya értelmében a támogatókkal szemben nem lehet fegyelmi eljárást folytatni, és ki sem lehet őket zárni a pártból. A támogató tagokra vonatkozó szűkszavú alapszabályi rendelkezések ezt egyszerűen nem teszik lehetővé. Figyelmesen elolvastam a VMSZ Alapszabályát, nincsenek a tagokra és a támogató tagokra vonatkozó közös rendelkezések, nincsen semmilyen jogértelmezési technika, amelyből az következne, hogy a határozatban idézett, a kizárásomat „alátámasztó” rendelkezések a támogatókra is érvényesek lennének. Sebaj, Pásztor István eldöntötte, kizárat, a jogászok dolga pedig az volt, hogy ezt formába öntsék. Attól tartok, hogy a „független” testület tagjai akkor is kizártak volna, ha soha be se léptem volna a VMSZ-be, sőt akkor is, ha a Magyar Mozgalom meg sem alakul. Elég, ha Pásztor István egyes lépéseit károsnak és önkényesnek ítélem meg, és ezt nyilvánosan ki is mondom. A VMSZ tagjai ellen lefolytatott koncepciós perek kimenetele tehát borítékolható volt még azelőtt, hogy a feljelentéseket megírták volna. Mindazonáltal, tanárként, aki jogászok nemzedékeit oktatja és vizsgáztatja immár másfél évtizede, szomorú vagyok. A jogi ismeretek átadása és a vizsgáztatás során számtalanszor beszéltem a jövendő kollégáimnak a jogi hivatás méltóságáról, a jog és a jogállam tiszteletéről és fontosságáról. Ahol a jogot semmibe veszik, és alávetik a hatalmi önkénynek, ott az erőszak, az önkény és a bizonytalanság lesz úrrá. Ezt a legnagyobb szerb uralkodó, Dusán cár már a XIV. században felismerte, és ezért törvénybe foglalta, hogy „a bírák ne a cár óhaja, hanem a törvény szerint ítélkezzenek”. A fegyelmi bizottság tagjai pontosan ennek ellenkezőjét tették: a „cár” óhaját lesték, elárulták a jogot és a szakma becsületét. A fegyelmi bizottság egyik tagját sajnos tanítottam is, sőt, én adtam neki kenyeret, megélhetést és kibontakozási lehetőséget az életben. Hálát mindezért sosem vártam tőle, csupán csak azt, hogy legyen méltó a választott hivatásához, a joghoz. Sajnos megmérettetett, és társaival együtt könnyűnek találtatott.

A történtek után kevesen hihetik azt, hogy a tömeges kizárássorozatnak bármilyen köze is lenne az Alapszabály rendelkezéseihez, legfeljebb annyi, mint a fegyelmi bíráknak a függetlenséghez. Az azonban sokakban kérdésként megfogalmazódhat, hogy a meghurcolt VMSZ-tagok miért ragaszkodnak a párthoz, amelynek elnöke és vezetőségének nagy része eldöntötte, nincs helyük a szervezetben. Egyszerű. Hisszük és valljuk, hogy a VMSZ-t nem Pásztor István hozta létre, és a párt nem lehet az ő családi vállalkozása. Ebbe a pártba, a múltban rá leadott szavazatokba, a párt által megvalósított eredményekbe, mások mellett a most kizártak is rengeteg munkát, tudást, verejtéket építettek bele. Egyszerűen nehéz elfogadni, hogy a VMSZ ma egy ember feudumává vált.

Végezetül Arany János halhatatlan versének soraival üzenjük, nem hátrálunk meg!

„S Edward király, angol király
Vágtat fakó lován,
Körötte ég földszint az ég:
A velszi tartomány.

Ötszáz, bizony, dalolva ment
Lángsírba velszi bárd:
De egy se birta mondani,
Hogy: éljen Eduárd. —”